2014. december 31., szerda

December

Gyorsan elrohant ez a hónap, év is :) Nem volt időm bejegyzést szerkeszteni mostanában, a lentebb láthatókról is majd később írok:  yoyo-fenyő, az első bonbonom, stángli gazdagon, és egy aprósütemény. Igyekszem mihamarabb jelentkezni :) 

Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!






2014. november 27., csütörtök

Mézeskalács

Már megsütöttem az idei mézeskalácsokat, a recept a régi! :) Az időm sajnos szűkös, csak futtában sikerült kidíszítenem őket (nem is mindegyikre került máz).
Idén is készültek fenyők, a tavalyiak itt megtekinthetők.




2014. november 11., kedd

Karácsonyi girland saját kezűleg

Nem véletlenül készítettem (és még most is) azt a sok szaloncukrot :) Girland készült belőlük!

Én mindent kézzel varrtam, de aki ért a varrógéphez, annak gyorsabban fog menni a munka :) Először is kiszabjuk az anyagot: 12 cm*8,5 cm-es részekre vágjuk (illetve csináltam 10 cm*7,5 cm-et is, de azt kicsinek vélem), majd (a hosszabbik irányban) visszájára fordítva félbehajtjuk, a széle mentén összevarrjuk kézi öltéssel; kifordítjuk,  3 cm-nél és 9 cm-nél megjelöljük őket (itt fogjuk behúzni) (ha más méretben csináljuk, akkor is a széle-közepe-széle arány legyen: 1:2:1). Kézi öltéssel végigvarrjuk (keresztben) az egyik jelölés mentén, majd összehúzzuk a cérnát, s elkötjük. Szivacstörmelékkel megtöltjük, majd a másik végét is bevarrjuk.

A girlandhoz (jobb ötlet híján) piros hímzőfonalat használtam: kb. 15 cm-enként ráhurkoltam 1-1 szaloncukrot (kb. 10 méteres lett a girlandom). Jó képet még nem sikerült róla csinálnom, de majd Karácsonykor arra is sor kerül... :)

Egy kosár szaloncukor :)


2014. október 15., szerda

Rendezvények

Igencsak eltűntem mostanában, (sajnos) a szakdolgozatírás lassú folyamat, sok időt igényel... :) Azért közben sem tétlenkedek. Múlt szombaton ellátogattam a Furfangfesztre Székesfehérváron  ("a fehérvári kreatívok napja") (őszintén szólva, a város méretéhez és a beharangozáshoz képest elég kis "fesztiválra" sikeredett...), most szombaton pedig Bázakerettyén, a Muramenti Foltboszorkák kiállításán és közös varrásán vettem részt (anya révén, mint kisegítő személyzet :) ). Életem első tombolanyereményét itt nyertem, ami egy csodaszép mézeskalács-összeállítás, nagyon örültem neki :) Aztán közben már készülök a karácsonyra is, mert decemberben a záróvizsgára készülés lesz aktuális... szóval nekiálltam szaloncukrokat varrni, most tartok 42 darabnál.
S közben megjelent nagynéném első könyve, Quillingvirágok és díszek címmel, a Színes ötletek sorozatban. Munkái itt is megtekinthetők! Érdemes megnézni :)

 





2014. október 2., csütörtök

Ostoros rétes

Ostoros rétes

Ronda, de finom... :)

Hozzávalók 2 rúdhoz:
A tésztához:
4 dl tej
2 ek cukor
3 dkg élesztő
60 dkg liszt
1 csipet só
5 dkg porcukor
2 ek étolaj
3 tojássárgája + 1 a kenéshez
A töltelékhez:
25 dkg szobahőmérsékletű margarin
20 dkg porcukor
2 dkg kakaó

Elkészítés:
A cukros tejet megmelegítjük, s felfuttatjuk benne az élesztőt. Majd eldolgozzuk a liszttel, s hozzáadjuk a többi hozzávalót, s tésztát dagasztunk. Hat egyenlő részre osztjuk,s (legalább) fél órát pihentetjük. Közben elkészítjük a tölteléket: a hozzávalókat jól kikeverjük. A tésztákat szépen kinyújtjuk, megkenjük a krémmel, feltekerjük (mint a piskótát), majd hármat-hármat összefonunk. Újabb félórát pihentetjük, megkenjük a tetejét a tojássárgájával, majd előmelegített sütőben, 180 fokon sütjük, kb. 35 percig.

Persze, macerás (főleg a kenés része), és nem kerül fél óra alatt az asztalra, de mindenképp érdemes megsütni! Csak ajánlani tudom!





2014. szeptember 7., vasárnap

Ételízesítő házilag

Második alkalommal készült nálunk házi ételízesítő. Aki teheti, készítse otthon (persze nem agyonpermetezett zöldségekből)! Tavaly, a legelső bejegyzéseim között szerepelt az első házi ételízesítőm.

Ételízesítő

Hozzávalók (persze nem szentírás):
2,5 kg sárgarépa
1 kg zöldséggyökér
petrezselyemzöld
1 kg vöröshagyma
1 kg fejeskáposzta
1 szép zeller
zellerszár
1 szép karalábé
néhány gerezd fokhagyma
70 dkg piros húsú paprika
1,4 kg só

Elkészítés:
A zöldségeket megpucoljuk, alaposan megmossuk, majd lereszeljük (én géppel csináltam, ehhez kisebb darabokra vágtam a zöldségeket). 1 kg zöldséghez (tisztán) 20 dkg sót teszünk. Elkeverjük, majd hagyjuk állni néhány órát, hogy a sótól levet engedjen. Ezután kinyomkodjuk (gumikesztyűben) belőle a levet, majd az aszalótálcákra rétegezzük. 1-2 óránként átkeverjük/forgatjuk a zöldséget, s egészen addig aszaljuk, míg „el nem pattannak a zöldségdarabok”. Megvárjuk, míg kihűl, majd apróra/finomra daráljuk (nem kell porítani).
Ez nagy adag lett, nem volt elég a 4 aszalótálca, így 2 gáztepsibe is került elég vastagon, ezt legalacsonyabb lángon, résnyire nyitott légkeveréses sütőben szárítottam.

Összesen 1,7 kg ételízesítő lett a fenti mennyiségből.











2014. szeptember 2., kedd

Körtelekvárok

Tavaly főztem először fehércsokis körtelekvárt, életem legelső blogbejegyzésében írtam róla.
Most is ugyanígy készült, de kicsit kevesebb cukorral és csokival, s vaníliás cukor nélkül:

1,86 kg körte tisztán (8 szép, elég érett körtéből)
fél cs 2:1 dzsemfix
30 dkg cukor
80 g fehércsoki(pasztilla)

Ebből a mennyiségből 1,4 l lekvárt kaptam.

Ezenkivül idén készült fűszeres alma-körte lekvár is:

Hozzávalók:
86 dkg alma, tisztán (6 db gála)
1,26 kg körte, tisztán (5 db-ból)
40 dkg cukor
fél cs 2:1 dzsemfix
2 szép fahéjrúd
8 szem szegfűszeg
(szalicil)

Elkészítés:
Az almát és a körtét is megmosom, meghámozom, felkockázom, s rögtön citromleves vízbe teszem, hogy ne barnuljon meg. A lecsöpögtetett gyümölcsöt felteszem főni, hozzáadom a fahéjat és a szegfűszeget is. Amikor kellőképp összeesett már, kihalászom belőle a fahéjat és a szegfűszeget, s botmixerrel pépesítem a gyümölcsöt (hagyhatunk benne darabokat is). Majd visszatesszük a fahéjat, szegfűszeget, s hamarosan a dzsemfixszel elkevert cukrot is. Ha kész, kiszedjük belőle a fűszereket, s az előkészített (tiszta, sütőben előmelegített) üvegekbe töltjük. Késhegynyi szalicilt teszünk a tetejükre, majd a fóliát és a kupakot. Száraz dunsztba téve hagyjuk kihűlni.
A fenti mennyiségből 1,4 l lekvárt kaptam.








2014. augusztus 28., csütörtök

Pudingos-szilvás sütemény

Gyorsan, finomat!

Pudingos-szilvás sütemény

Hozzávalók:
A tésztához:
20 dkg liszt
12,5 dkg olvasztott margarin
10 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
A pudinghoz:
7 dl tej
2 cs vaníliás pudingpor
6 ek cukor
A tetejére:
40 dkg szilva
3 ek cukor
1 tk fahéj


Elkészítés:
Elkészítjük a pudingot, s míg hűl (nem kell teljesen lehűteni), többször átkeverjük. A tészta hozzávalóiból morzsalékos tésztát készítünk, majd kikent tortaformába nyomkodva, előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütjük. Majd rákanalazzuk a pudingot, s a fahéjas cukorba forgatott szilvával kirakjuk a tetejét, majd a maradék fahéjas cukrot rászórjuk a tetejére. 180 fokos sütőben, kb. fél óráig sütjük.






2014. augusztus 7., csütörtök

Kör-X játék kicsit másképp

Kör-X kicsit másképp

Csupán (maradék) filcanyagra, ollóra, vonalzóra, ceruzára, hímzőfonalra és hímzőtűre van szükség hozzá :) Az elkészítése innen már gyerekjáték! Aztán pedig jó játékot!



2014. augusztus 6., szerda

Növényszárító

Növényszárító

Már régebben kitaláltam, hogy nekem is kell egy ilyen, és ne csak tálcán, valamint összekötve, fellógatva szárítsam a fűszernövényeket, teákat. El is készült, apa közbenjárásával.
Így nem kell félni a rovaroktól, egyéb hatásoktól.

A hozzávalók az első képen láthatók, no meg persze szükség van még satura és kézi fűrészre is!
Méretre vágás után

Az alja

Elkészült!

Legelső szárítás (tárkony és menta)




2014. július 21., hétfő

Margaréta – avagy linzer kicsit másképp

Margaréta

Hozzávalók:
7 dkg porcukor
10 dkg vaj/margarin
2 tojássárgája
2 cs vaníliás cukor
citromhéj
15 dkg liszt
A tetejére:
lekvár


Elkészítés:
A cukrot alaposan összekeverjük a vajjal/margarinnal, majd hozzáadjuk a vaníliás cukrot, citromhéjat, a tojássárgákat, végül a lisztet. Könnyen nyújtható tésztát készítünk. Majd nyújtjuk, szaggatjuk: én nagyobb méretű linzerszaggatót használtam az alsó részéhez, a felsőhöz pedig kisebb méretűt. Előmelegített sütőben, 180 fokon világosra sütjük. Ha kihűltek, lekvárral ragasztjuk össze (esetleg megszórhatjuk porcukorral is).
16 db-ot kaptam ebből a mennyiségből- de ha tudjuk hasznosítani a tojásfehérjét, érdemes egyből nagyobb adagot készíteni!


2014. július 13., vasárnap

Málnalekvár

Málnalekvár

Hozzávalók:
3,5 kg málna
1,65 kg cukor
1 cs 3:1 dzsemfix
tartósítószer (szalicil)

Elkészítés:

Előkészítjük az üvegeket. Megmossuk a málnát. Feltesszük, kb. fél órát főzzük, hogy összeessen, majd lehűtjük. Passzírozzuk (paradicsompaszírozó / gyümölcscentrifuga / valamilyen ritka szövésű anyag), majd felesszük főni, később hozzáadjuk a dzsemfixszel elkevert cukrot. Közben az üvegeket betesszük a sütőbe, s 90-100 fokosra melegítjük be a sütőt. Egy kis tányérra teszünk egy kanálnyi lekvárt, s megnézzük pár perc múlva, elég sűrű-e már. Ha jó, merhetjük is el a lekvárt (s a tetejükre 1-1 késhegynyi szalicilt teszünk). Száraz dunsztba burkolva hagyjuk kihűlni.




2014. június 29., vasárnap

Töltött háromszögek

Töltött háromszögek

Hozzávalók:
A tésztához:
2,5 dl tej
2 ek kristálycukor
1/3 élesztő
35 dkg liszt
1 tojás
A töltelékhez:
1 fej (lila)hagyma, apróra vágva
kolbász, apróra vágva (vagy lehet gépsonka, bacon,stb.)
reszelt sajt
pizzakrém (esetleg tejföl)
(konzerv)kukorica, zöldborsó, (pritamin)paprika – ízlés szerint
Vagy amit épp találunk a hűtőben/spájzban
A tetejére:
1 tojás
szezámmag, lenmag, stb.
reszelt sajt

Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból kelt tésztát készítünk, majd pihentetjük. Közben előkészítjük a töltelék hozzávalóit (pucolás, vágás). Kinyújtjuk a tésztát, megkenjük a pizzakrémmel, majd megszórjuk a töltelékkel. Feltekerjük, s háromszögekre vágjuk. A tetejét megkenjük a tojással, s megszórjuk reszelt sajttal, s ízlés szerint különféle magvakkal. 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük, majd 2-3 perc múlva lejjebb hajtjuk a gázt (180 fokra), s kb. fél órát sütjük, míg szépen megpirul a teteje és a belseje is átsül.

Leves után, főételnek is kiváló! Friss zöldséggel -például hagyma, paprika, paradicsom- fogyaszthatjuk. Rendkívül laktató!
Jó étvágyat hozzá!