Igencsak elmaradtam mostanában a szerkesztéssel, de azért igyekszem szorgoskodni közben :)
Az elmúlt ~másfél hónapban készült többek között Tiramisu torta, keksz, mascarponés kókuszgolyó.
Újabban próbálkozom a varrással: a farsangi öltözékemhez a hajdíszt és a nyakbavalót magam varrtam. Yoyokat varrtam ablak/ajtódíszhez. Első "patchwork próbálkozásomhoz" hatszög sablonokat használtam, (játék)babatakarót (40cm x 30cm) készítettem.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. február 14., vasárnap
2015. október 29., csütörtök
VKF! 74. forduló összefoglalója
A múlt hónapban a Konyhavirtuóz blog szerzőjétől kaptam a felkérést a VKF! következő fordulójának kiírására, amit örömmel el is fogadtam, és igyekeztem izgalmas témát kitalálni. Azt hiszem, ez sikerült is, bár be kell valljam, kicsit nagyobb lelkesedésre számítottam. Mindenesetre, ahogy a kiírásban is írtam, ahány ház, annyi szokás, s nem is érkezett két egyforma recept!
Elsőként MrsSame, a Habverő és fakanál blog szerzőjétől érkezett recept. Grízes-túrós szőlős-aszalt szilvás rétest készített, szeptember elején. Ahogy kell: vékony tészta, gazdag töltelék. Sosem ettem még szőlős rétest, de nagyon is aktuális volt! Egyszer ki fogom próbálni!
Gabitól, a Fűszermánia blog szerzőjétől két receptet is kaptam: az első egy sós változat, igazi főételnek való: cukkinis-rizses zöldfűszeres rétes. Beindította a fantáziámat ;)
A második egy bécsi almás rétes volt. Még sosem készítettem ilyen almás tölteléket, de egyszer mindent ki kell próbálni! Szerintem gyúrt tésztába is tökéletes töltelék lehet :)
Kriszta, az Álom.Íz.Világ. szerzője egy igazán gyorsan elkészíthető desszerttel jelentkezett: körtés-túrós minirétest készített. Kell ennél jobb? Túrós, gyümölcsös, gyors... :)
Eszter, a Tűpárna és habverő blog szerzője a határon túlról jelentkezett, egy "mindenmentes" rétest készített: glutén-, cukor-, tej- és élesztőmentes almás rétest. Még sosem készítettem e hozzávalókból semmit, de egyszer mindent el kell kezdeni :)
Konyhavirtuóz is két rétessel jelentkezett: az első egy fügés-diós rétes volt: füge, dió, méz... biztosan tömény, de annál finomabb desszert!
A másik egy könnyedebb, joghurtos-túrós rétes volt. Édes, krémes...
Jómagam hagyományos rétest készítettem: készült túrós-meggyes, almás, és a kedvencem: tökös-mákos. Egész napos móka volt, de megéri! Felénk, Zalában, így készül a rétes, bár sajnos egyre ritkábban van lakodalom vagy búcsú... remélem, nem kerül feledésbe a kézzel dagasztott, nyújtott rétes, én rajta leszek!
Még egyszer köszönöm a lehetőséget! Köszönöm Mindenki jelentkezését, további jó ténykedést kívánok!
A következő forduló kiírását Timi, a Brioche blog szerzője vállalta. Jó sütést-főzést, sok jelentkezőt kívánok!
Mirella
Elsőként MrsSame, a Habverő és fakanál blog szerzőjétől érkezett recept. Grízes-túrós szőlős-aszalt szilvás rétest készített, szeptember elején. Ahogy kell: vékony tészta, gazdag töltelék. Sosem ettem még szőlős rétest, de nagyon is aktuális volt! Egyszer ki fogom próbálni!
Gabitól, a Fűszermánia blog szerzőjétől két receptet is kaptam: az első egy sós változat, igazi főételnek való: cukkinis-rizses zöldfűszeres rétes. Beindította a fantáziámat ;)
Kriszta, az Álom.Íz.Világ. szerzője egy igazán gyorsan elkészíthető desszerttel jelentkezett: körtés-túrós minirétest készített. Kell ennél jobb? Túrós, gyümölcsös, gyors... :)
Eszter, a Tűpárna és habverő blog szerzője a határon túlról jelentkezett, egy "mindenmentes" rétest készített: glutén-, cukor-, tej- és élesztőmentes almás rétest. Még sosem készítettem e hozzávalókból semmit, de egyszer mindent el kell kezdeni :)
Konyhavirtuóz is két rétessel jelentkezett: az első egy fügés-diós rétes volt: füge, dió, méz... biztosan tömény, de annál finomabb desszert!
A másik egy könnyedebb, joghurtos-túrós rétes volt. Édes, krémes...
Jómagam hagyományos rétest készítettem: készült túrós-meggyes, almás, és a kedvencem: tökös-mákos. Egész napos móka volt, de megéri! Felénk, Zalában, így készül a rétes, bár sajnos egyre ritkábban van lakodalom vagy búcsú... remélem, nem kerül feledésbe a kézzel dagasztott, nyújtott rétes, én rajta leszek!
Még egyszer köszönöm a lehetőséget! Köszönöm Mindenki jelentkezését, további jó ténykedést kívánok!
A következő forduló kiírását Timi, a Brioche blog szerzője vállalta. Jó sütést-főzést, sok jelentkezőt kívánok!
Mirella
2015. szeptember 22., kedd
A VKF! 74. fordulójára - rétes
Rétes, ahogy a mamámtól tanultam… :)
Kislánykorom óta szeretek sütni, a mamához is mindig én mentem át
segíteni rétest készíteni. Mire
átmentem, a mama már megdagasztotta a tésztát, és a töltelék is elő volt
készítve, de a munka nagyja mindig visszavolt: a nyújtás valójában két emberes
munka és a töltelékezés is gyorsabban megy, ha nem egy ember csinálja. Most
annyi segítségem volt, hogy anya lereszelte az almát, de a többi munkát egyedül
végeztem J Igaz fél
napos munkát jelent a rétessütés, és töredék annyi idő alatt elfogy, és nem is
lehet annyit készíteni, ami ne fogyna el, de megéri, hiszen a házi rétes mégiscsak házi rétes, a bolti össze sem hasonlítható vele!
Személyes
nagy kedvencem a tökös-mákos rétes (de semmilyen más formában nem eszem meg a
tököt! :) )
Hozzávalók:
60 dkg liszt
+ amennyit felvesz
1 kk só
1 kk só
1 tojás
2 ek étolaj
3 dl langyos víz + 1 kk 20%-os ecet
Egy adagból 3 cipó lesz, én most 2 adagot készítettem, és a levágott tésztából is nyújtottam még egy tésztát, összesen 4 tepsi rétes készült.
3 dl langyos víz + 1 kk 20%-os ecet
Egy adagból 3 cipó lesz, én most 2 adagot készítettem, és a levágott tésztából is nyújtottam még egy tésztát, összesen 4 tepsi rétes készült.
Hozzávalók a
tökös-mákos töltelékhez:
darált mák
porcukor
darált mák
porcukor
(finomra!)
reszelt tök
A túrós-meggyeshez:
túró
1 tojás
túró
1 tojás
1 cs
vaníliás cukor
kristálycukor - ízlés szerint
kristálycukor - ízlés szerint
lecsöpögtetett
magozott meggy
1 ek tejföl
(elhagyható)
Az almáshoz:
hámozott,
reszelt alma
kristálycukor - ízlés szerint
fahéj - ízlés szerint
dara
kristálycukor - ízlés szerint
fahéj - ízlés szerint
dara
Bele és a tetejére:
néhány ek tejföl
1 tojás
kristálycukor
néhány ek tejföl
1 tojás
kristálycukor
A kenéshez:
étolaj vagy
olvasztott zsír
Nem írtam
mennyiségeket, mert nem mértem meg a tököt és az almát. A túró 90 dkg volt, ez
2,5 cipóhoz volt elég. A mák és a porcukor 35-35 dkg volt, édes is lett :)
Elkészítés:
Először is készítsük elő a töltelékeket: hámozzuk meg és reszeljük le az almát, ízlés szerint adjunk hozzá őrölt fahéjat és cukrot. Később nyomjuk ki a levét.
A túrót villával törjük össze, majd ízesítsük ízlés szerint vaníliás cukorral, kristálycukorral - én mindig adok hozzá egy kevés tejfölt is.
Daráljuk le a mákot, s annyi cukrot adjunk hozzá, amilyen édesre szeretnénk. A tököt hámozzuk meg, s reszeljük finomra, majd nyomjuk ki a levét.
A tejfölt keverjük el a tojással, s ízlés szerint cukorral. Ezzel fogjuk „meglocsolni” a rétest „kívül-belül”.

A tésztához mérjük ki a lisztet, adjuk hozzá a sót, az egész tojást.
Langyosítsuk meg a vizet, majd adjunk hozzá 1 kk ecetet. Fokozatosan dolgozzuk
hozzá a liszthez, s adjuk hozzá az étolajat is, s dagasszuk. Ez kb. 20 percig
tart… J Ha kész, 3
cipóba osszuk el, s letakarva pihentessük egy kis ideig.
Ha minden töltelék elő van készítve, és a tészta is pihent, jöhet a
nyújtás: ehhez a cipó tetejét vékonyan kenjük meg olajjal/zsírral, s kezdjük
úgy a nyújtást, mintha pizzatésztát nyújtanánk. Majd tegyük a nagy asztal
közepére (mi az asztalra mindig szőttes abroszt teszünk, ahogy az régen is volt…
J ), s
legjobb, ha két ember nyújtja: (mindig) álljunk szemben, és haladjunk körbe egy
irányban, hogy nyújtáskor ne „ugorjon el” a tészta az asztal egyik feléhez. Óvatosan
nyújtsuk, lehetőleg ne keletkezzenek rajta lyukak. Ha ez megvan, locsoljuk meg
olajjal, és vágjuk le körben a tésztafelesleget. Jöhet a töltelék:
- szórjuk meg finoman a túróval, majd a meggyel: a meggyet ne szórjuk túl sűrűn, mert ha nagyon sok meggy kerül bele, túl tömény lesz. Locsoljuk meg a tejföllel, majd tekerjük fel 2 oldalról. Én a 2 végét mindig levágom ilyenkor, ez külön tepsibe kerül, és ezt sütöm meg először.
- a tésztát hintsük meg vékonyan darával (hogy felszívja az alma nedvességét), majd finoman szórjuk meg a reszelt almával. Locsoljuk meg a tejföllel…
- szórjuk meg finoman a reszelt a tökkel – ügyeljünk rá, hogy ne nagy csomókban legyen a tök! Hintsük meg a porcukros mákkal, majd a tejföllel…

Amikor a tepsibe tesszük a rétest, kenjük meg a közüket olajjal is, hogy
ne ragadjanak össze. Mi mindig meglocsoljük cukros-tojásos-tejföllel is, de ez akár el
is hagyható.
Jó munkát! Jó étvágyat! :)
| Akkor dagasszunk...! :) |
| Minden előkészítve |
| Kéééész! :) |
| Megkenve |
| Jó étvágyat! |
2015. május 5., kedd
Kelt mákos
Kissé elmaradtam a szerkesztéssel mostanában. Íme egy a közelmúltbeli 'alkotásaim' közül :)
Kelt mákos
Kelt mákos
Hozzávalók:
A tésztához:
3 dl tej
3 dl tej
2 ek cukor
fél cs élesztő
fél kg liszt
1 csipet só
1 tojás
1 ek zsír
A töltelékhez:
15 dkg darált mák
15 dkg cukor
(ribizli)lekvár
A tetejére:
1 egész tojás
Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból kelt tésztát
készítünk, 2 cipót csinálunk belőle, pihentetjük. Közben
megdaráljuk a mákot a cukorral. Ha megkelt a tészta, kinyújtjuk,
megkenjük vékonyan a lekvárral, majd meghintjük a mákkal.
Feltekerjük, majd „háromszögekre” vágjuk, megint
pihentetjük, s megkenjük tojással a tetejét. Előmelegített
sütőbe téve sütjük.
2 tepsinyi mennyiséget kapunk ebből. Én csak az egyiket kentem meg lekvárral, de így is, úgy is nagyon finom volt, hamar elfogyott... :)
2 tepsinyi mennyiséget kapunk ebből. Én csak az egyiket kentem meg lekvárral, de így is, úgy is nagyon finom volt, hamar elfogyott... :)
2015. március 31., kedd
Kakaós kalács
Variációk egy tésztára - kakaós
kalács
Hozzávalók:
A tésztához:
4 dl tej
4 dl tej
3 ek cukor
3 dkg élesztő
60 dkg liszt
1 tojás
1 ek zsír
1 kk só
A töltelékhez:
20 dkg margarin
16 dkg porcukor
2 dkg kakaópor
A tetejére:
1 tojás
1 tojás
Elkészítés:
Kelt tésztát készítünk a tészta hozzávalóiból. A töltelékhez alaposan kikeverjük habverővel a hozzávalókat.
Én a tésztát 3 felé választottam: két kisebb egyforma cipót, és egy nagyobbat csináltam. Mikor megkelt, a nagyobb cipót kinyújtottam, megkentem a krém felével, majd feltekertem, s hosszában kettévágtam, s „összefontam” a két szálat.
A két kisebb cipót szintén kinyújtottam, az egyiket megkentem a krémmel, rátettem a másik „lapot” is, s kb. 1-1,5 cm széles csíkokra vágtam. Ezeket elsodortam, majd körbetekertem őket.
A tetejüket tojással kentem meg (és csokibogyót nyomtam az utóbbiak tetejére :) ). 190 fokra előmelegített sütőbe téve szép barnára sütjük.

2015. március 19., csütörtök
Pudingos almás pite
Pudingos-almás pite
Azok az illatok...
:) és olyan csodaszépen fénylik! Imádom ezt a gyümölcsös-pudingos
dolgot! :)
Hozzávalók (28 cm-es
piteformához):
A tésztához:
A tésztához:
25 dkg liszt
10 dkg porcukor
10 dkg margarin
1 egész tojás
1 csipet só
A töltelékhez:
75 dkg alma, tisztán
5 ek cukor
2-3 db fahéjrúd, 1 kk őrölt fahéj
2 cs vaníliapuding
Elkészítés:
Először is megpucoljuk és apróra szeljük az almát. A tészta hozzávalóit egy tálban szépen összedolgozzuk, kinyújtjuk, s szépen beleigazítjuk a sütőformába (maradjon a rácshoz is tészta!). 180 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt elősütjük. Közben elkészítjük a tölteléket: ehhez cukorszirupot készítünk: fél liter vízhez adjuk az 5 ek cukrot és a fahéjrudakat, majd ha forr, kivesszük a fahéjat, s beletesszük az almát és az őrölt fahéjat. Közben 2 dl vízzel elkeverjük a pudingport, majd ha forr az almás töltelék, hozzáadjuk a pudingot, s sűrűn keverjük. Ha újra forr, kész is. Ekkor ráöntjük az elősütött tésztára, majd „berácsozzuk” a maradék tésztával. Visszatesszük a sütőbe, majd kb. 35-40 perc alatt készre sütjük.

2015. január 25., vasárnap
Tortadarás-pudingos aprósütemény
Tortadarás-pudingos aprósütemény
Egy régi Rama-s
receptet dolgoztam át. Ott olvasztott csokoládéval töltötték
meg, és több tortadarát tettek a tésztájába, de szerintem ez is
bőven elegendő mennyiség bele.
Hozzávalók:
25 dkg liszt
fél cs sütőpor
1 cs vaníliás pudingpor
10 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
17,5 dkg margarin
1 egész tojás
30 g tortadara
Töltelékhez:
lekvár
Töltelékhez:
lekvár
Elkészítés:
A porszerű hozzávalókat elkeverjük,
majd elmorzsoljuk a margarinnal s a tojással, s omlós tésztát
gyúrunk belőle. Ketté osztjuk a tésztát, 2:3 arányban, s a
nagyobbik felébe beledolgozzuk a tortadarát. Lisztezett deszkán
nyújtjuk, szaggatjuk (linzer szaggatóval), s előmelegített
sütőben sütjük, kb. 10 percet.
Ha kihűlt, kettőt-kettőt összeragasztunk, s meghintjük porcukorral.
A tészta kicsit összemegy sütés közben, s kell neki 1-2 nap, mire megpuhul.
Én barack- és ribizlilekvárral ragasztottam össze őket.
Ha kihűlt, kettőt-kettőt összeragasztunk, s meghintjük porcukorral.
A tészta kicsit összemegy sütés közben, s kell neki 1-2 nap, mire megpuhul.
Én barack- és ribizlilekvárral ragasztottam össze őket.
2014. december 31., szerda
December
Gyorsan elrohant ez a hónap, év is :) Nem volt időm bejegyzést szerkeszteni mostanában, a lentebb láthatókról is majd később írok: yoyo-fenyő, az első bonbonom, stángli gazdagon, és egy aprósütemény. Igyekszem mihamarabb jelentkezni :)
Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!
2014. október 2., csütörtök
Ostoros rétes
Ostoros rétes
Ronda, de finom... :)
Hozzávalók 2 rúdhoz:
A tésztához:
4 dl tej
2 ek cukor
3 dkg élesztő
60 dkg liszt
1 csipet só
5 dkg porcukor
2 ek étolaj
3 tojássárgája + 1 a kenéshez
A töltelékhez:
25 dkg szobahőmérsékletű margarin
20 dkg porcukor
2 dkg kakaó
Elkészítés:
A cukros tejet megmelegítjük, s felfuttatjuk benne az élesztőt. Majd eldolgozzuk a liszttel, s hozzáadjuk a többi hozzávalót, s tésztát dagasztunk. Hat egyenlő részre osztjuk,s (legalább) fél órát pihentetjük. Közben elkészítjük a tölteléket: a hozzávalókat jól kikeverjük. A tésztákat szépen kinyújtjuk, megkenjük a krémmel, feltekerjük (mint a piskótát), majd hármat-hármat összefonunk. Újabb félórát pihentetjük, megkenjük a tetejét a tojássárgájával, majd előmelegített sütőben, 180 fokon sütjük, kb. 35 percig.
Persze, macerás (főleg a kenés része), és nem kerül fél óra alatt az asztalra, de mindenképp érdemes megsütni! Csak ajánlani tudom!
2014. július 21., hétfő
Margaréta – avagy linzer kicsit másképp
Margaréta
Hozzávalók:
7 dkg porcukor
7 dkg porcukor
10 dkg vaj/margarin
2 tojássárgája
2 cs vaníliás cukor
citromhéj
15 dkg liszt
A tetejére:
lekvár
Elkészítés:
A cukrot alaposan összekeverjük a
vajjal/margarinnal, majd hozzáadjuk a vaníliás cukrot,
citromhéjat, a tojássárgákat, végül a lisztet. Könnyen
nyújtható tésztát készítünk. Majd nyújtjuk, szaggatjuk: én
nagyobb méretű linzerszaggatót használtam az alsó részéhez, a
felsőhöz pedig kisebb méretűt. Előmelegített sütőben, 180
fokon világosra sütjük. Ha kihűltek, lekvárral ragasztjuk össze
(esetleg megszórhatjuk porcukorral is).
16 db-ot kaptam ebből a mennyiségből- de ha tudjuk hasznosítani a tojásfehérjét, érdemes egyből nagyobb adagot készíteni!
16 db-ot kaptam ebből a mennyiségből- de ha tudjuk hasznosítani a tojásfehérjét, érdemes egyből nagyobb adagot készíteni!
2014. május 27., kedd
Cseh tészta
Cseh tészta
Hozzávalók:
A tésztához:
6 tojás
30 dkg cukor
5 ek víz
17 dkg darált dió
13 dkg liszt
fél cs sütőpor
1 csipet só
A krémhez:
fél liter tej
5 ek liszt
2 cs vaníliás cukor
1 ek cukor
20 dkg margarin
20 dkg porcukor
csoki, a tetejére
Elkészítés:
Egy tálba összekeverjük a diót,
lisztet, sót és a sütőport.
Elkezdjük felverni a tojást, majd
fokozatosan hozzáadjuk a cukrot, majd a vizet. Habosra keverjük,
majd hozzáadjuk a diós keveréket. Sütőpapírral kibélelt normál
tepsibe öntjük a masszát, s előmelegített sütőben sütjük,
kb. ¾ óráig.
A krémhez felfőzzük a lisztet a
cukrokkal és a tejjel, majd lehűtjük. A margarint kikeverjük a
porcukorral, majd hozzákeverjük a kihűlt masszát. Habosra
keverjük.
A kihűlt tésztára simítjuk a krémet. Csokit reszelünk rá.
A kihűlt tésztára simítjuk a krémet. Csokit reszelünk rá.
2014. április 19., szombat
Sárgarépás muffin, húsvéti kiadásban
A korábbi sárgarépás muffint készítettem el, húsvéti kiadásban :)
A muffin receptje itt!
Hozzávalók a krémhez:
12 dkg puha margarin
12 dkg porcukor
1 cs vaníliáscukor
fél narancs reszelt héja
1 tk rumaroma
Elkészítés: A krémhez a hozzávalókat habosra
keverjük. Majd tetszés szerint díszítjük a muffinok tetejét:
reszelt narancshéjjal, apró marcipánfigurákkal, tojásdrazséval, színes tortadarával...
2014. április 9., szerda
Linzer
Linzer
Hozzávalók:
30 dkg margarin
30 dkg porcukor
3-4 tojássárgája (a tojás méretétől
függően)
50 dkg liszt + a nyújtáshoz
50 dkg liszt + a nyújtáshoz
1 cs vaníliás cukor
fél/egy citrom reszelt héja (ízlés
szerint)
A ragasztáshoz:
(barack)lekvár
(barack)lekvár
A tetejére:
kb. 5 dkg margarin
kb. 5 dkg margarin
2 tk kakaó
3 tk porcukor
Elkészítés:
A puha margarint a porcukorral habosra
keverem, majd egyesével hozzáadom a tojássárgájákat, majd a
többi hozzávalót, s összegyúrjuk. Kinyújtjuk, szaggatjuk, majd
előmelegített sütőben kb. 8-10 percig sütjük. Ha kihűlt,
páronként összeragasztjuk a lekvárral. A mázhoz gőz felett
megolvasztjuk a margarint, majd hozzáadjuk a porcukrot és a kakaót
is, s szép fényesre keverjük. Rácsurgatjuk a sütire. Ha
megdermedt a csoki, dobozba rakhatjuk, s néhány óra alatt
visszapuhul.
Megjegyzés:
Kb. 80 pár lesz belőle.
Bátran ajánlom Mindenkinek!
Kb. 80 pár lesz belőle.
Bátran ajánlom Mindenkinek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)